Korunkban egyre szelektívebb hatásúak azok az anyagok, amelyeket bevetnek a csípőszúnyogok ellen. Egy olyan anyag, ami valamennyi alakjában veszélyt jelent a csípőszúnyogokra, valószínűleg sok egyéb élőlényt is veszélyeztet. De volt alkalmazásban ilyen tulajdonságú szer, a DDT (diklór-difenil-triklóretán), bár a szúnyog bábjaira ez is kevéssé hatott. Elsőként 1874-ben állította elő O. Zeidler, de rovarölő tulajdonságát 1934-ben Paul Hermann Müller fedezte föl, ezt 1948-ban orvosi Nobel-díjat jutalmazták. Nagy előnye volt, hogy hatása hosszú ideig megmaradt, de később rájöttek, hogy ez az előnye a hátránya is egyben, mert nem (nehezen) távolítható el a környezetből.
Ismert káros hatásai továbbá:
- emlősökön mutagén (örökítő anyag öröklődő megváltozását okozza),
- kromoszóma abberrációt okoz (kromoszómákat rendellenesen megváltoztatja),
- lehetséges emberi rákkeltő, a GAP 2000 adatbázis szerint 2B a besorolása,
- a szervezetben felhalmozódik (akkumulálódik).
1968-ban a világon elsőként hazánkban tiltották be a gyártását, de a '70-es évekig még használták a meglévő készleteket. (Hiába, spórolós nemzet vagyunk, ha valami ártalmas, azért még elhasználjuk a készleten levő anyagot, hiszen fizettünk érte. valami ilyesmi történt 2006-ban is a dichlorvossal /UNITOX 14ULV, UNITOX 100SC/).
Viszont a malária visszaszorításában, és a II.vh.utáni tetvetlenítésben kiemelkedő szerepe volt. Afrikában nagymértékben alkalmazzák jelenleg is, kb. 35.000 tonnát szórnak szét belőle évente. Azon mérlegelés alapján, hogy jobb a DDT-vel, és káros hatásaival együtt élni, mint maláriától gyorsan meghalni. A DDT hatásmechanizmusáról a Hogyan hat a kémiai kezelés? -válaszában találunk információt.